10. rész

Másnap reggel Sayoko földöntúli boldogságabn úszott,mikor szerelme karjai közt ébredt fel.Megemelte a fejét és a csendesen szuszogó szellemre nézett.Emlékezett rá,hogy milyen ritka dolog ilyen mélyen aludni látni kedvesét.Sesshomaru védelmezően ölelte magához szerelmét és szorítása egy percre sem gyengült.Arcán a végtelen nyugalom tükröződött,de egyben a boldogság halvány jele is ott bujkált.Külső szemlélő soha fel nem fedezhette volna,de Sayoko látta.Végtelen boldogság töltötte el a szívét és egyik kezével lassan végigsimította Sesshomaru arcát.

A férfi szemei az érintésre kipattantak és egy darabig zavartan tekintettek a karjaiban fekvő halandó nőre.Majd minden részlet a helyére került és a rideg szellem elmosolyodott,majd lágyan megcsókolta a nőt.

-Jó reggelt.-suttogta neki.

-Neked is.-mondta Sayoko és a férfi felé emelkedett.-Olyan édes voltál.

-Mikor?

-Miközben aludtál.

-Ja.-Sessh elmosolyodott.-Sikerült bebizonyítanom,hogy szeretlek?

Sayoko határozottan megrázta a fejét.

-Méghogy nem?!-kiáltott fel a férfi és megcsiklandozta Sayoko-t.

A nő csilingelő kacagása betöltötte a szobát és sokáig vizhangzott még a szellem fülében.

-Jól van feladom!-szólt nevetve a nő.-Bebizonyítottad.

Sesshomaru erre visszahanyatlott az ágyra és újra karjaiba zárta kedvesét.Hosszú percekig feküdtek így,majd Sayoko gyomra hatalmasat kordult.

-Éhes vagy?-kérdezte Sesshomaru.

Sayoko bólintott.

-Akkor öltözzünk fel és gyerünk az ebédlőbe.-folytatta a férfi és kikászálódott az ágyból.

Elkezdett öltözni és közben a pajkosan incselkedő nőt nézte,aki lassan és vontatottan kezdett öltözni.

-Örülök,hogy a modorod visszatért.-mondta Sesshomaru.-Remélem a harcban is ugyanolyan vagy még.

-Na,de Sessh-sama!-kiáltott fel Sayoko.-Hiszen még nincs meg a régi hatalmam és külsőm.Hogyan lehetnék ugyanolyan.

Sayoko elkeseredetten huppant vissza az ágyra.A férfi visszafordult az ajtóból és vigasztalóan ölelte meg,majd a fülébe suttogott.

-Ne aggódj.Mindeb eszedbe fog jutni.Csak légy türelemmel.

-De hiszen már szinte mindenre emlékszem.Csupán arra nem,hogy mi történt azon a napom,amikor megsebesültem.Miért nem jut eszembe?Miért?

-Szerintem az az egy nap az egyetlen,amit nem akarsz felidézni.Valami olyasmi történt,ami szörnyen fáj neked és nem akarsz emlékezni.

-Köszönöm.Ezzel felvidítottál!

-Figyelj.Minden rendbejön.Ígérem.

Sayoko az aranyszín szemekbe nézett és újra látta bennük azt a határozottságot,ami már annyiszor segítette meg.Bízott a férfiban.Lassan bólintott,majd megcsókolta a férfit.

-Sayoko-san!-rohant be a szobába Rin,de az ágy előtt hirtelen megtorpant.-Bo-bocsánat.

-Semmi baj,Rin.-mosolygott rá Sayoko.-Mit szeretnél,kicsikém?

-Csak ezt hoztam.Azért jöttem be,mert az egyik cselédlány azt mondta már ébren vagytok.

Azzal a kislány két virágkoszorút emelt fel és átnyújtotta őket Sesshomaru-nak és Sayoko-nak.Ők mosolyogva vették el.Majd valami olyasmi történt,amiről senki sem hitte,hogy valaha bekövetkezik.

Sesshomaru felkapta a kislányt és maguk közé ültette.

-Köszönjük,Rin.-azzal megpuszilta a lányka homlokát.

Sayo és Rin elképedve néztek rá,majd a szellem értetlen arcát látva,nevetésben törtek ki.Sesshomaru bosszúsan nézett rájuk,majd megtorlásként kiüldözte őket,egészen az ebédlőig.Rin Sesshomaru hóna alatt,míg Sayoko a hátán volt és próbálták legyűrni a démont.De az nem hagyta magát.Mikor az elképedt személyzetre néztek,Sesshomaru magamellé húzta Sayoko-t,Rin-t maga elé állította és így szólt.

-Szeretném közölni,hogy Sayoko-san a feleségem lesz és ezszerint bánjatok vele.Másrészt pedig Rin-t lányomnak fogadtam és vele is a megfelelő bánásmódot várom el.

A személyzet értetlenkedve nézett rájuk,de amint uruk jeges tekintetét megláttak,csak mélyen meghajoltak és dolgukra siettek.

-A feleséged?-nézett rá meglepődve Sayoko.-És Rin a lányod?

Sesshomaru csak bólintott,majd mosolyogva ölelte meg a szívének két legkedvesebb halandót.

-Most pedig reggeli.-mutatott a szellem a rogyásig megpakolt asztalra.

Mind a hárman jóízűen fogyasztották el a reggelijüket,közben pedig boldogan beszélgettek.

Eközben nem is olyan messze a kastélytól,egy fa árnyékában két szerelmes is ébredezni kezdett.A fiú vörös ruhája,védelmezően takarta be őket,míg a karjaikkal egymást ölelték.A lány kinyitotta szép,barna szemeit és kedvese aranysárga szemeibe nézett.

-Jó reggelt,Inuyasha.-mondta boldogan.

-Neked is,Kagome.-válaszolt a fiú és megcsókolta a karjaiban fekvő nőt.

-Lassan visszakéne mennünk.-kezdte Kagome.-Szerintem Sango-ék már a fél erdőt átkutatták.

Inuyasha csak bólintott,majd mindketten felöltöztek és elindultak a táboruk felé.Mikor odaértek már az aggódó Miroku,Sango és Shippo fogadta őket.

-Hol voltatok?-ugrott Shippo Kagome vállára.

-Merre jártatok?-kérdezte kórusban Miroku és Sango.

Shippo hirtelen Kagome-t kezdte szaglázni,majd így szólt.

-Kagome-nak Inuyasha illata van.

A többiek csak bámultak rá,majd Sango és Miroku titokzatosan kezdett mosolyogni.

-Meséljetek el mindent.-kérték társaik a megszeppent szerelmeseket.

Ők mesélni kezdtek,majd mikor a végére értek,a többiek érdeklődve nézték őket.

-Szóval Kikiyou elengedett?-kérdezte Miroku.

Inuyasha bólintott.

-De most már indulnunk kell.-mondta Inuyasha és felállt.

-Hová?-kérdezték a többiek.

-A Nyugati kastélyba megyünk.-Inuyasha itt egy hatalmas kastélyra mutatott a hegyen.

A többiek követték a tekintetét,majd Kagome tétovázva feltette a kérdést.

-Miért?

-Mert meg kell beszélnem valamit a bátyámmal.

Azzal a kis csapat felkerekedett és a kastély felé vette az útját.Mikor a kapukhoz értek vagy három szolga jött eléjük és kitárták a hatalmas vaskaput.

-Gyertek velem.-mondta az egyik.-Sesshomaru-sama már vár titeket.

A csapat kíváncsian nézett össze,de követték a szolgálókat.Mikor egyre beljebb léptek a kertben,Kagome örvendezve nézett körül.

-Ez egyszerűen meseszép.-szólt.

-Egyetértek.-mondta Sango.

-Sesshomaru-sama feleségének munkája.-szólt a cselédlány a csapat élén.

-Feleség?!-kiáltottak fel.

-Igen.-folytatta a lány.-Egy héttel ezelőtt érkeztek.Sesshomaru nagyúr egy halandó nőt feleségül még tegnap és a halandó kislányt,Rin-t gyermekének fogadta.Az úrnő neve Sayoko-sama.Kedves és tüneményes teremtés.Emlékeztet minket a hajdani Sayoko hercegnőre.Bár nem mindenki örült a hírnek,hogy egy halandó nő lesz az úrnőnk.De én személy szerint örülök neki,mert a nagyúr gyökeresen megváltozott tőle.

A lány épp akkor fejezte be mondandóját,mikor kinyílt a kastély ajtaja és Sesshomaru lépett ki rajta,oldalán Sayoko-val és Rin-nel.

Egy darabig csak némán nézték egymást,majd Sesshomaru törte meg a csöndet és mindenki legnagyobb meglepetésére így szólt.

-Örülök,hogy ismét itthon vagy,öcsém.

-Ez nem az én bátyám.-mondta Inuyasha még mindig megdöbbenve.-Rossz helyre jöttem.

Sesshomaru csak mosolygott rá.

-Ha jól sejtem beszélni akarsz velem.-mondta Sessh-sama.

-Igen,azért jöttünk.-válaszolt Kagome.

-Gyertek beljebb.

A kis csapat Sesshomaru-ék után indult.A lányok nevetve üdvözölték egymást,majd a még mindig kétkedő Inuyasha-ra néztek.

Sesshomaru az ebédlőbe vezette őket.Ott mindenki helyet foglalt.Rin és Shippo kivételével,akik a kertben maradtak játszani.

-Hallgatlak,Inuyasha.-kezdte Sesshomaru.

-Biztos,hogy te az a Sesshomaru vagy,akit én ismerek?-kérdezte Inuyasha.

-Miféle bizonyíték kéne?-sóhajtott nagyot a szellem.

-Nem is tudom.

-Most beszélni jöttél vagy kötekedni.Mert ha az utóbbi szívesen megfojtalak.

-Ez meg teszi.Szóval.Azért jöttünk vagyis jöttem,hogy némi segítséget kérjek.

-Miben is?

-A szilánkok gyűjtésében.És...Naraku megölésében.Tudom,hogy Naraku megölésére te is készülsz.És mivel rájöttem egyedül kevés vagyok ellen,az egyetlen akitől segítséget kérek az a bátyám.Hiszen mégis testvérek lennénk.

Sesshomaru még sokáig nézte az öccsét.Elgondolkozott régi érzésein.Mennyire is gyűlölte őt.De hiszen Inuyasha nem is tehetett semmit apjuk halála ellen.Csecsemő volt,mikor meghalt apjuk.És mivel már ő is tudja milyen tiszta szívből szeretni,így Izayoi-t sem hibáztatta.És be kellett ismernie magának,hogy mindig is szerette az öccsét,mert benne rég halott apját látta viszont.Nem a külsejében,hanem a lelkében.Az érzéseiben.

-Rendben.-bólintott rá a férfi.-De előtte még más dolgom is van.

-Mégis mi?-kérdezte Inuyasha.

-Sayoko-ra biztos nem emlékszel.

Inuyasha csak nézte a nőt.

-Ő vándorolt velünk egy héttel ezelőtt,de aztán veled tartott.-mondta Inuyasha.

-Igen.-szólt Sesshomaru.-De előbbről?

Inuyasha ismét elgondolkozott.Egy ismerős illat és egy mosolygós,kedves arc került elő emlékeiből.Egy zöld szemű,fekete hajú,csupa mosoly démmonnő és a kedves illat,ami körbe lengte.Inuyasha szemei tágra nyíltak és közelebb hajolt a nőhöz.

-Ő az?-kérdezte Inuyasha.-Emlékszem.Még nagyon kicsi voltam.Úgy három éves.Egy démon támadt rám.Túl erős volt hozzám képest.Már majdnem meghaltam,mikor te és Sayoko megmentettetek.De...Várjunk csak.Az a Sayoko démon volt.

Sesshomaru bólintott.

-Sajnos,történt egy kis baleset.-kezdte.-Ez ugyanaz a Sayoko,de valami miatt emberré változott.Ha felidézi magában,hogy átváltozása előtt mi történt vele,akkor újra démon lesz.De amíg ez nem történik meg addig ember marad.

Mindenki némán ült és a különös nőt nézte.Vajon milyen titka van még?Vajon ki is ő valójában?Vajon a valódi Sayoko milyen erővel bír?Ha előtte is hatalamas volt,de nem volt papnő,akkor az új erőkkel vajon milyen erős is lehet?Talán vele együtt lesz esélyük Naraku ellen?